A 2023-as év egyik változása, hogy többet fogok olvasni. Nem fogok tudni túl sok időt fordítani csak olvasásra, viszont sokkal többet szeretnék passzívan olvasni. Azaz azokat az időket amit zenehallgatással, social media lapozgatással töltöttem eddig azt könyvek hallgatásával fogom tölteni, legfőképpen Woltozás közben. Igazából az ötlet is innen jött. Annyi zenét hallgatok amíg dolgozok és kezdett unalmas is lenni és valójában nem is túl hasznos. Ne értsetek félre a zenehallgatás igen fontos de a hasznossága elégé úgy alakul mint a gyökfüggvény.

Ugyebár az írás szintén egy tevékenység amit sokkal konzekvensebben fogok csinálni és a kettőt jó lenne összekapcsolni is. Azaz írni arról amit elolvasok. Ezt nem úgy gondolom, hogy jegyzetelni fogok egy-egy könyvről, csak leírni a vele kapcsolatos gondolataimat és végülis egy könyvajánlóként is majdhogynem funkcionálhat.

A megszerzett tudás használata megint egy másik kérdés. Azonban úgy gondolom, hogy nem kell túlgondolni a dolgot. Pont most néztem egy videót ami rávilágított arra a tényre, hogy elég rossz olvasási kultúrát szerzünk az iskolában. Egyrészt, muszáj minden könyvet végigolvasnunk hiszen bármelyik része benne lehet a dolgozatban. Arról nem beszélve, hogy olyan dolgokra kell figyelni ami a történet és a mondanivaló szempontjából teljesen lényegtelen. (pl.: karakterek nevei) Másik igen nagy probléma az oktatásban a tudás formája és elérhetősége. Rengeteg mindent tanultam a 12 évben amit közoktatásban töltöttem de sajnos vagy nem sajnos, nagyon nagy részére egyáltalán nem emlékszem. Vicces mód a verstanulás pont annyira vagy még hasznosabbnak is számit mint az, hogy tanultam valami konkrétról. Túlságosan arra koncentrálnak, hogy belénkverjenek valamit de az kimarad, hogy hol nézzek utánna dolgoknak, hol nézzek vissza egy-egy témát amit régebben már tanultam. Legalábbis erre az én füzeteim nem képesek. Jó lenne, ha lenne egy összegzet tudástár ami nem elemenként van felépítve mint a tananyag hanem azután lehet használni mikor az illető már “mindent” megtanult az adott tárgyból. Persze erre az igény kicsi és vannak nagyobb problémák is sajnos.

Végezetül: “Minden könyv hozzánk tesz valamit” Azért olvasok, hogy több legyek az előző önmagamnál. Elvégre ezért csinállunk mindent, nem?