Már sokszor megfogalmazódott bennem ez a gondolat de most, hogy leírva láttam (itt) fogott meg igazán. Érdekes dolog ez a középiskola elhagyása meg felnőttéválás témakör. Nem igazán tudom eldönteni, hogy az emberek (köztük én is) csak belebeszélik a “fontosságot”/”nagy változást”/”felnőttéválást” vagy tényleg így van. Biztosan van neki valóságalapja, hiszen tényleg több opció és így bizonyos értelemben felelőség is van. De ez lehetne az ember életében teljesen máskor is, elöbb de akár késöbb is. A lényeg abban amit mondani akarok az az, hogy azért most tűnik nagy váltásnak az egész, mert mostantól lehet nagy változás. Kicsit olyan mint a tyúk meg a tojás.

Azért számítasz felnőtnek 18 éves korodtól, aztán méginkább miután egyetemre és dolgozni mész, mert addigra érsz el egy olyan "felnőtségi szintet". VAGY FORDÍTVA?! Azért komolyodnak meg az emberek mert rá vannak kényszerítve. Mostmár magadra kell mosnod, főznöd, takarítani stb. Kénytelen vagy legalább egy bizonyos fokig felnőni a feladathoz különben nagy gázban vagy.

Na ezért gondolom azt, hogy azért ilyen nagy cucc a felnőtség meg ez a változás mert annak mondjuk, akkor amikor mondjuk. Ha az amerikaiakhoz hasonlóan 21 éves kortól számítanánk “teljes” felnőtnek mi változna? Valójában semmi de közben mégis. Nagyon kiváncsi vagyok, hogy mit fogok gondolni erről egy pár hét múlva mikor tényleg az USA-ban leszek. Most azonban még úgy gondolom, hogy ugyan ugyan azok a gondolataim lesznek, ugyan úgy fogok kinézni stb stb, a gondolatbeli korom változni fog annak fügvényében, hogy mennyire tekintenek gyereknek. Európával ellentétben még csak alkoholt sem vehetek. Németországban a legnyugodtabb szível megyek be és iszok meg egy sört, bár még mindig kicsit furán érzem magam amikor veszem a piát. (Tudom kicsit hülye példa, de másról nem tudok ami a 21. évhez van kötve)

Másik érdekes kérdés, hogy mennyit befolyásol az eddigi nevelésem, kulturális hátterem. Ezt úgy értem, hogy már több mint egy éve “felnőt vagyok” és már vannak dolgok amiket úgymond elvárnék. Mind abban ahogyan kezelnek, hozzámállnak. Kicsit itt párhuzam vonható a középiskolában töltött utolsó heteim hónapaimmal. Miután belenyalhattam, hogy milyen az egyetem és ott hogyan állnak hozzád, a tanuláshoz, a középiskola egy viccé vált. Olyan dolgokon lovagolunk amik egyetemen senkit nem érdekelnek, rettentő kicsi a középiskola mind méretben, mind közigazgatásban. Továbbá sokkal kevesebb a lehetőség, sokkal vezetettebb az ember útja. Nehezebb kiemelkedni, de éppen ezért elbukni is. Ez nem feltétlenül baj, csak ezért olyan nagy az ugrás és ezért tűnik olyan nehéznek az egész (sokaknak). Megint nagyon lázadónak fogok hangzani, de ez mind azért van mert rossz a rendszer. Mármint a nagytöbbségnek, meg magának talán az államnak is. Az elitnek és a ravaszaknak, ügyeseknek jó, mert a tehetségesebbek és “okosabbak” kikopnak mert túl sok a lehetőség egyszerre. Az egyetemen sokaknak nem is az a problémája, hogy maga a tárgy amit tanulnak nehéz lenne, vagy nem szeretnék amit csinálnak, csak nem találják a helyüket, mert minden fakultatív. Bent kell lenni a rendszerben, hogy jöjjenek a lehetőségek. Ehhez persze kell egy motiváció amit a rendszeren belülről kapsz, ezzel is egy ördögi kört csinálva. Mondok egy példát: Azzal, hogy elmentem EGY SZAKKÖRRE A KÖZÉPISKOLÁBAN valószínűleg MEGALAPOZTAM AZ EGÉSZ ÉLETEMET. Mondom, hogyan értem: Elmentem egy kvantummechanikai fizika szakkörre aminek az elvégeztével felajánlotta a tanár, mint a “krémnek”, hogy csináljunk egy TDK kutatást egy másik szorgalmas évfolyamtársammal a következő évben. Kaptunk egy tanszékvezetőt a BME-ről konzulensnek és a fizikatanárunkat aki nélkül nem hinném, hogy fele ilyen jó lett volna se a dolgozatunk, se az előadásunk. A kari fordulót megnyertük, betekintést nyerhettünk az egyetemre olyan szinten amit egy szimpla nyíltnap nem ad meg. Majd elmentünk két másik versenyre ahol ugyan nem értünk el jó eredményt a döntőben, de bejutottunk és rengeteg tapasztalatot szereztem. Ezután III. helyen végetünk az OTDK-án amit csak kétévente rendeznek és harmadéves BSC, meg MSC hallgatókkal versenyeztünk. Ennek köszönhetően már most találkozhattam a Dékánnal ami méginkább megerősítette bennem, hogy a VIK-re akarok menni. Ja meg kaptam egy olyan nyakkendőt amit csak azok kapnak az egyetemen akik valamit már elértek tanulmányaikon felül, úgy hogy még nem is járok az egyetemre. Rengeteg új felsőbbéves kapcsolatom lett és sokkal magabiztosabb és motiváltabb vagyok az egész egyetem dologgal kapcsolatban. Na és akkor most jön a lényeg. Ennek az egy eredménynek köszönhetően nagy valószínűséggel a következő 4 évre kaphatom bármiféle plusz teljesítmény nélkül az UNKP ösztöndíjat és nagyon remélem (de persze ez is valószínű), hogy az IMSC képzésre is ezért vesznek majd fel amiért a második félévtől elvileg szintén jár pénz. Szóval ezt és az Amerikából megmaradó pénzt szeptemberben már fektetem is be amit aztán millóféleképpen lehet felhasználni vagy továbbfektetni.

Ennek ellenére azonban még mindig én vagyok, semmi nem változott. Nem lettem nagyobb zseni, nem lettem ügyesebb, bátrabb, mégis elönnyöm van ami kamatozhat rendesen. Persze nem számít semmit, ha nem csinálom a dolgokat legalább olyan jól mint eddig. Folyamatosan fejlődni kell és nyitotnak kell maradni. Na meg nem beszarni. Érdekes kérdés az ehhez hasonló téma, mégpedig, hogy mi különböztet meg egy profit egy átlagos embertől. Szerintem ugyan az mint egy átlagos hallgatót egy ösztöndíjastól (itt nem a pénz részén van a hangsúly hanem a teljesítményen) Nincsen sok különbség a kettő között munkában, mégis óriási különbésg van jutalomban, elismerésben. Kicsit hasonlít a befektetésekre. Minél több pénzed van annál könyebb mégtöbb pénzt csinálni, több okból is:

  • Több pénz könnyebben kamatozik többet mind kevés pénz. Ha 100 részvényed van, akkor 100-szor anyit nyersz egy 1%-os értéknövekedéssel mint akinek egy van. Basic matek.

  • Ha már eljutottál a topba akkor sokkal nagyobb a motivációd ottmaradni. Fentebb említett ösztöndíj miatt egyből keresem a lehetőséget, hogy mit lehetne többet csinálni, hogy még több lehetőségem legyen és még többet vegyek ki az egyetemből. Ezzel szemben aki csak szeptemberben odatolja az orrát és nincs semmilye, sokkal kevésbé motivált csinálni bármit is.

  • A toppon sokkal tobb a rendelkezésre álló eszköz, anyag. Szívesebben foglakoznak azzal aki már tett le valamit az asztalra így a többiek méginkább lemaradnak.

Apa szokta mindig mindani: "Mi különbözteti meg a profit az átlagembertől? A profi az átlagos dolgokat is profin csinálj"

Mit is jelent ez? Azt, hogy a profi már ott megelőzi a többit amikor valami teljesen jelentéktelen dolgot csinálnak. Éppen ezért őt választják ki elösször a “fontos dologra” és mire a többik odakerülnek ő már szintekkel magasabban jár. Nem kell túlgondolni a dolgot. Ha úgy állsz hozzá a dolgokhoz, hogy márpedig a maximumot kihozom belölle akkor már az emberek nagyrészénél elöbbre jársz. Ha esetleg a dolog fontos vagy az lesz és ezért áldozatot is hozol, hogy még jobban menjen, arra kényszeríted magadat, hogy csak a fontos dolgokkal foglalkozz amikor azokat csinállod akkor leszel igazán jó. Azt hiszem valami nagy guru mondta egyszer:”Amikor eszel, egyél! Amikor alszol, aludj! Amikor játszol, játssz! Amikor dolgozol, dolgozz!” Kicsit hülyén hangzik elsőre de nagyon nagy igazságtartalma van. A lényeg a mondandóban, (legalábbis számomra), hogy azzal foglalkozzál, és csak azzal amit csinálsz. Add bele az összes energiádat úgymond, még akkor is ha ez egy evésnél vagy alvásnál hülyén hangzik. A mai világban ahol folyamatos disztrakciókkal vagyunk körülvéve elképesztő előny a fokuszálás képessége, amit szerencsére meg lehet tanulni. Azzal, hogy azt csinállod amit éppen csinálsz, nem csak a dolog amit csinálsz lesz minőségibb, profibb, hanem a többi dolog amit majd késöbb csinálsz is, mert tudsz csak arra koncentrálni hiszen az előző dolgot megcsináltad megfelelően.