Az elmúlt hetet (03.20-03.23) a mai nap (03.24) kivételével otthon töltöttem. Hétfő, kedden random iskolai rendezvények voltak, így akkor nem volt tanítás, szerda-csütörtök pedig a megszokott rendben folyt. Az alibim egy egyszerű kis szemgyulladás volt, ami ugyan jobb mint egy hete, de azért még mindig látszik. Nem igazán fájt vagy okozott nagyobb kelemetlenséget főleg a hét második felében. Voltam edzeni, nem is csak a szokott időkben, hanem kedden is. Azonban a szerdai munkát és latint azt kihagytam, mondva, hogy fizikázni kell, amit valamilyen szinten meg is tettem de mégsem voltam elégedett a teljesítményemmel. Összességében a héten megírtam három érettségit, (magy, mat, fiz) elolvastam a 10 kicsi négert , megcsináltam 20 fizika emelt mechanikás számolós feladatot, játszottam rengeteg Hogwarts Legacy-t és befejeztem a B92 szimulációs program és ideális kulcs generállós programot és a GUI-jukat. Itt jön azonban újra a siránkozásom. Egyik művelet sem volt tökéletes (főleg a B92, ráadásul csak arra kaptam instant visszajelzést) de nem is mondhatóak kudarcnak. Mindezen fölsorolt dolog mégis azt váltotta ki, hogy igazán szarul éreztem magam, csütörtökön nem ment az edzés és mérges voltam magamra is, meg a világra is. <h3>De vajon miért?</h3> Persze lehet mondani, hogy: “Utólag könnyű okoskodni, meg játszani a nagy pszichomókust” Azonban talán mégiscsak lehet belölle fontos következtetéseket levonni és fejlődni a segítségükkel. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy az elmúlt a mostanában lévő szünteimen mind beteg voltam és nem igazán voltam elégedett a teljesítményemmel, vagy úgy egyáltalán az élettel. Ezzel szemben mikor visszamentem az iskolába, ami miatt mondhatni szorongtam az egész szünetben, hogy: “Jaj ne, még ez is, meg annyi mindent meg kell csinálnom és már megint játszottam vagy egyéb hülyeségekkel vertem el az időt.” Aztán láss csodát, visszamegyek és minden a legnagyobb, sőt jobb mint volt rendben van. Ma is ha úgyvesszük 3 dogát írtam, úgy, hogy 3 órám volt ami valamilyen szinten fontosnak mondható és minden a legnagyobb rendben ment. Igen elhibáztam egy két tesztfeladatot a fizikában amit meg lehetett volna, sőt már korábban meg is oldottam. Igen lehetett volna az OKTV döntős Palinál gyorsabban megcsinálni a feladatokat ha nem rontom el legalább 3-szor a logaritmus átalakítást. De ki a francot érdekel? Hát… valamilyen szinten engem, de ez jó hiszen így van motiváció a fejlődésre. De közben meg kell tartani azt a lelki állapotot, hogy csupán motiváció legyen ne pedig elégedetlenség. Most pedig el is érkeztünk az első pontunkhoz.

Elégedetlenség (Satisfaction)

Mit jelent egyáltalán elégedetnek vagy éppen boldognak lenni? Emlékezz csak vissza. Nem érdekel semmi sem, minden vidám, mosolygós, kedves, szép stb. stb. Ismerek egy nagyon jó mondást, bár nem tudom a kitalálóját: A boldogság mindenkinek ugyan olyan, mindenki pont ugyan azt érzi amikor boldog. Azonban amikor szomorúak vagyon. A legnagyobb badarságon is szomorúak tudunk lenni, pl.: belerúgtam egy kőbe. Ugyan nem fáj a lábam, de milyen béna vagyok, utál a világ. Ezek a szomorúságok sosem ugyan olyanok. Mindig egy vadonatúj érzésünk van, valamiben mindig más mint az előzőek. Ez persze természetes hiszen ha mindig ugyan úgy lennénk szomorúak elég könnyű lenne kijönni ezekből az érzésekből. Persze nem azt állítom, hogy nem lehet a szomorúságnak vagy a boldogságnak ugyan az a tényező többször az okozója. Ó, dehogynem. Ez azonban jó, hiszen “okos” döntésekkel, többet lehetünk elégedettek és kevesebbet elégedetlenek. UGYE?! Hát, nem feltétlenül. Sajnos - és mellesleg ez az egyik legnagyobb problémám a mennyország kérdéssel - nincs olyan, hogy az ember mindig boldog. Ez miért van? Nem másért, amit Bumi mondott az Avatárban Aang-nak. Nem csak 2 chi van (pozitív és negatív) hanem van neutral chi is. Azaz van semlegesség érzése is. Mi pedig nem egy konkrét boldogság szinttől vagyunk elégedettek, hanem a dopamin löketektől. Fizikásan megfogalmazva, nem akkor érzed jól magad amikor gyorsan mész, hanem amikor nagyon gyorsulsz. De akkor érdemes alacsony szinten tartani a boldogságunk?

Nem azt mondom, hogy boldogtalanok legyünk, vagy ne tegyünk semmit sem a céljaink eléréséért. Sokkal inkább az segíthet, hogy teszünk dolgokat még akkor is ha nem feltétlen jár érte bármiféle jutalom vagy előnyünk belölle. Ez egy igen érdekes gondolat. Saját magamat igen önközpontúnak mondanám, mégis egyetértek azzal a gondolattal, hogy többet adjunk mit kapunk. Mindezt azonban nem csak az emberiségért vagy embertársainkért tegyük. Persze ezek is szép és nemes dolgok, de nem igazán fentarthatóak. Egyszer-egyszer az embernek jönnek ilyen motivációs hullámai, vagy esetleg lehet te pont olyan ember vagy aki az ilyenekért él, de úgy gondolom, hogy a legtöbb emberre ez nem igaz. Mégis megvalósítható. Hiszen jobban érezzük magunkat, hogy dolgozunk, teszünk valamit másért (amit valójában saját magunkért teszünk, hiszen mi is jobban érezzük tőle magunkat) Szóval amit mondani akarok az az, hogy bármennyire is önzőek vagyunk, semmi sincsen veszve, továbbra is lehetünk hasznos tagjai a társadalomnak és mégis egyre többet és jobbat kapunk. Még akkor is ha nem mindenki tesz így mint mi. Hisz ahogyan a Christain Bale-es Batmanban Arthur is megmonta: “Some people just want to see the world burn.” Ez szerencsére, csak egy kis része az embereknek és a jóságosak, az önkéntesek, az emberközpontúak, a segítőkészek, ezeket az embereket ellensúlyozzák. Szóval azt csinllunk amit akarunk. Amit akarnunk érdemes, hiszen azzal járunk MI a legjobban, az az ami a többeieknek is jó.

Partying

Az elöbb említettem, hogy attól érezzük jól magunkat ha dolgozunk. Tudom, hogy nem szép ilyet mondani, de hiszem, hogy ha eltekintünk a náci és emberpusztító vonatkoztatástól akkor ennek a mondatnak igenis van értelme: “Arbeit macht frei” De mégsem dolgozhatunk mindig. Vagy igen? Azzal egyetértek, hogy néha szükségünk van egy kis kikapcsolódásra, kiengedni a nadrágszíjat, új embereket megismerni, régiekkel építeni a kapcsolatainkat. De ép úgy ahogy a folyamatos és túlzott egyedüllét, az állandó sok emberrel egyszerre lévő felületes kapcsolatok sem igazán előremutatóak az esetek nagy töbségében. Az a meggyőződésem, hogy negyedévenkét egy-egy nagyobb bulin résztvenni, havonta egyszer pedig a közeli barátokkal összeülni a legélhetőbb. Fontos, hogy legyen egy rendszer, mert a túl sok semmiképpen sem jó, de azért jó ha valamennyire rendszeres szociális életet élünk. Szóval eljutottunk megintcsak a szokásos gondolatomra. Rendszer a káoszban. Vajon kivitelezhető? Ha igen, akkor mennyire?

Egy kis kitekintés

Rengeteg minden van amiről szeretnék írni. Minden nap újnál újabb fejlődések vannak az AI terén. Rengeteg filozófia és élettani kérdést vetnek fel a politikai döntések és a körülöttünk folyó események. Szeretném minél jobban kifejteni gondolataimat a létezéssel, az egész életünknek a céljával kapcsolatban. Nem csak azért mert abban a korban vagyok amikor ezzekkel a dolgokkal foglalkozik az ember, hanem ha valaki egyszer esetleg elolvasná akkor egy magát okosnak gondoló magyar srác véleményével is gazdagodjon. Ki tudja, hátha jobb lesz neki. Na meg az egyéb életviteli kérdések: edzés, evés, alvás. Mind mind külön bejegyzést, ha úgytetszik cikket érdemelnének, arról nem beszélve, hogy az ezekkel való tapasztalatom és a róluk alkotott véleményem, elköltözésemmel valószínű alakulni átformálódni fog. Ha már egyetem akkor pedig ne feledjük az érettségivel mint rendszerrel, felkészülésről, tapasztalatokról is biztosan vannak páran akik olvasnának, esetleg egyszer ezeket a témákat videó formába átalakítva megnéznék.

Legyetek türelmesek, alázatosak, kitartóak. Amikor kicsit is nem haltok éppen meg akkor üssétek a vasat. Csak a szokásos. Keep grinding, it makes you…